Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nej tack!

A svédek többsége továbbra is elutasítja az egységes európai fizetőeszköz bevezetését.

Ha november folyamán referendumot tartottak volna arról, hogy Svédország csatlakozzon-e az eurózónához, a választók mindössze 28,9 százaléka szavazott volna igennel, 58,2 százaléka pedig nemmel – adta hírül a Statistics Sweden reprezentatív felmérésére hivatkozva a The Local.

A valutaunió és az euró támogatottságának alakulása

A közös pénznem elutasítottsága mindazonáltal így is csökkent valamelyest – hiszen idén májusban a skandináv ország polgárainak még kereken hatvan százaléka mondott nemet az euró bevezetésére. Az akkori érték egyébként az eddig mért legmagasabb elutasítottságot jelentette 1997 óta.

Legalábbis figyelemre méltó, hogy a nők körében valamelyest magasabb az eurót ellenzők aránya (59,7 százalék), mint a férfiak táborában (56,7 százalék).

Az egységes európai fizetőeszközt támogatók aránya 2002 májusában érte el az eddigi legmagasabb szintet (45 százalék). De az euróhoz pozitívan viszonyulók tavaly novemberben is enyhe többségben voltak (43,8 százalék) az ellenzőkkel szemben (42 százalék).

Noha az egységes valuta elutasítottsága igencsak masszív, mindez nem jár együtt Svédország EU-tagságának megkérdőjelezésével. A telefonos felmérés adatai alapján ugyanis jelenleg a svédek 56 százaléka tekinthető uniópártinak, s csupán 19 százalékuk foglal állást az európai közösséggel szemben – miközben a több mint hatezer válaszadó negyedének nem volt határozott véleménye e kérdéskört illetően.

Egyébként Svédországban már tartottak referendumot az euró bevezetéséről. A 2003 szeptemberi véleménynyilvánító népszavazáson a megjelentek 56,2 százaléka voksolt a közös valuta ellen – meghagyva a koronát az ország hivatalos pénznemének.

Nils Holgersson a 20 koronás bankjegy hátlapján

0 Tovább

Finn győzelem az északi döntőn

A hazaiak címvédésével zárult a Helsinkiben megrendezett férfi floorball-világbajnokság.

A házigazda finn és a svéd válogatott csapott össze szombat délután, a nyolcadik floorball-világbajnokság fináléjában. A két csapat korábban ötször találkozott a sportági seregszemle végjátékában. Négy évvel ezelőtt, Stockholmban a svédek hosszabbítás után győzték le északi riválisukat. Két éve viszont – szintén a rendes játékidőn túl – finn sikert hozott a prágai döntő.

A több mint tizenháromezer néző előtt lejátszott mai mérkőzésen a finnek már az első harmadban két góllal megléptek ellenfelüktől; és előnyüket megőrizték a második játékrészben is, amikor egy-egy találat született mindkét oldalon. A harmadik harmadban a finnek háromszor, a svédek egyszer voltak eredményesek. Így alakult ki a 6–2-es végeredmény.

Fotó: Iltasanomat

(Fotó: Iltasanomat.fi)

A torna harmadik helyét a cseh válogatott szerezte meg, amely a bronzmeccsen 9–3 arányban győzött a svájciak ellen.

Veresége ellenére a sportági örökranglista élén továbbra is a svéd válogatott áll, amely hatszor diadalmaskodott az eddig megrendezett nyolc világbajnokságon. Mostani győzelmével Finnország két elsőséget mondhat magáénak.

0 Tovább

A kutyagumi mint gumicsont

A kutyaürülék jobban zavarja a dánokat, mint az adócsalás vagy a hűtlenség.

Legalábbis ez derül ki abból a több mint ezerkétszáz fő bevonásával készült reprezentatív vizsgálatból, amelynek eredményeit a minap tette közzé a The Copenhagen Post.

A felmérés szerint a megkérdezettek mintegy 91 százaléka fejezte ki ellentetszését azokkal szemben, akik nem takarítják fel házi kedvencük ürülékét az utcán. Miközben csupán minden második dán viszonyul negatívan ahhoz, ha baráti körének egy tagját hűtlenségen kapják, vagy volt partnere új szerelmi viszonyáról hall.

Az Aalborgi Egyetem társadalomtudósa szerint az eredmények sok mindent elárulnak az emberi tolerancia mintázatáról.

– Meglehetősen megértőek vagyunk, ha azzal szembesülünk, hogy mások miképpen élik az életüket. Viszont ha valakinek a cselekedete befolyással bír személyes választásainkra, már jóval keményebben reagálunk – nyilatkozta Johannes Andersen a lapnak.

A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy az absztrakt problémákhoz sokkal körülményesebben viszonyulnak az emberek. Így aztán hiába okoznak a mellékesen szerzett jövedelmek lényegesen több kárt a gazdaságnak, mint a nem feltakarított kutyaürülék, a nép kérlelhetetlen ítéletét mégis az utóbbi vonja maga után.

0 Tovább

nord

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek